CABAGGE.

Zöld Erkély Kezdeményezés

Miről is szól?

A világjárvány nemcsak az ember fizikai állapotára de a mentális egyensúlyára is kihat. Mivel egyre többen, egyre hosszabb ideje élünk elszigeteltségben, így a helyi közigazgatási szereplőknek is szükséges foglalkozni azokkal a szakemberek által javasolt intézkedésekkel, amelyek ebben a nehéz időszakban is támogatni tudják a mindennapi életünket.

A rendhagyó körülmények miatt a “Zöld Erkély” projekt nagy hangsúlyt fektet a társadalmi összefogásra ami a kertészet egy kreatív változatával, az balkon növénytermesztéssel valósulhat meg. A felnőttek és az idős emberek alapvető szerepet játszanak az európai civil társadalomban és sajnálatos módon őket érintik leginkább a pandémia káros hatásai.

Az erkélyen való kertészkedés javíthatja a célcsoportok egészségi állapotát, hozzájárulhat fizikális és mentális jólétükhöz.

A kertészkedés kitűnő stresszoldó elfoglaltság és egyúttal önbizalmat is ad. Legnagyobb haszna pedig, hogy élhető, szép környezetet teremtünk magunk körül ahol örömmel tölthetjük mindennapjainkat.

Tudományos ismeretek is mutatják, hogy a kertészkedés és a szabad levegőn végzett könnyed fizikai munka nagyban hozzájárul az adott személy kiegyensúlyozott életviteléhez.

A növények nem csak arra valók, hogy szebbé tegyék környezetünket. A kreatív növénygondozás egy egészséges szenvedély, ami nemcsak örömforrás, de gyakran terápiaként is ajánlják. Ezen ismeretek még nem teljesen elterjedtek a városokban, de projektünk célja, hogy ezt a szemléletmódot minél szélesebb körben eljuttassuk az emberekhez.

A népszerűsítés mellett külön hangsúlyt fektetünk azokra a tényezőkre, amelyek segítségével hozzájárulhatunk az emberek jólétéhez és csökkenthetjük a vírus által okozott negatív hatásokat.

A kezdeményezés céljai

  • csökkenteni a stressz okozta káros tünetek illetve a depresszió kockázatának kialakulását a felnőttek körében
  • népszerüsíteni a balkon kertészetet a városi lakosság körében
  • felhívni a figyelmet a klímaváltozás hatásaira
  • a fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás jelentőségének bemutatása
  • új módszerek kidolgozása, amelyek segítik a “zöld erkély” kultúra elterjedését
  • partner országok innovatív ötleteinek hazai alkalmazása
0Days0Hours0Minutes0Seconds

partnerek.